Célfajok

Parlagi pityer (Anthus campestris)

A faj elterjedése Nyugat- és Közép-Európában szórványos, mivel előfordulása homokdűnékhez, kopár legelőkhöz, megművelt területekhez és hasonló élőhelyekhez kötődik. Elsősorban a száraz és meleg helyeket, nyílt területeket és homokos talajokon előforduló ritka növényzetű élőhelyeket kedveli. A 60-as években a parlagi pityer populáció-szintje dramatikusan visszaesett. Ez összhangban volta a megfelelő élőhelyek számának csökkenésével, amit a természet kiaknázásának megváltozó jellege okozta (fokozódó mezőgazdasági termelés). 

Szlovákiában a faj állománya 70 – 150 fészkelő párra volt becsülve. Fő előfordulási területe pedig a Duna menti alföld térségébe összpontosult. Az utolsó becslések alapján az Ostrovné lúky KMT területén 5 fészkelő pár él.

A parlagi pityer fészkelő és táplálékszerző territóriumai elszórt bokrosokkal tarkított nyílt növényzetű kopár gyepeken találhatók. Kedveli a nem egészen zárt növényzetű társulásokat, melyekben helyenként látható a csupasz talajfelszín is. A fokozott megművelés alatt álló mezőgazdasági területeken a pityer fészkét megtalálhatjuk az utakat szegélyező alacsony füves növényzetben is. A pityer számára fontosak a kiemelkedő tájelemek, melyeket leskelődésre vagy territoriális éneke során használ ki. A múltban erre a célra szolgáltak a mezsgyekövek, út menti kőkerítések vagy jelzőkövek. A parcella összevonások során azonban ezeket a tájelemeket eltávolították.

Hazánkban szaporodási időszaka május felétől július derekáig tart. Fészkét a talaj felszínén építi, tápláléka pedig majdnem kivétel nélkül állati eredetű. Főleg bogarakat és hangyákat fogyaszt.

Természetvédelmi státusz: Madárvédelmi irányelv – I. Függelék; veszélyeztetett; szlovákiai állománya stabil.

 

Kis őrgébics (Lanius minor)

Eredetileg síkvidéki nyílt térségek száraz, gyepes területeinek lakója, amely sikeresen alkalmazkodott a mezőgazdasági táj feltételeihez is. A földművelés által megváltoztatott tájban azonban csupán akkor fordul elő, ha talál benne megfelelő magasságú fészkelésre alkalmas fákat és alacsonyabb füves aljnövényzetet (lehetnek kultúrnövények is). A fákat fészkelésen kívül figyelőhelyként is használja. Európában mára az intenzíven megművelt földek térségében a leggyakoribb. A 20. század folyamán nyugat-európai populációi néhány maradványpopuláció kivételével kipusztultak.

A Szlovákia területén fészkelő populáció nagyságát 600-800 párra becslik. Ez a szám csupán töredéke a néhai állománynak. Az Ostrovné lúky KMT térségében 5-10 pár előfordulását feltételezik.

A kis őrgébics élőhelyelemekben (szántók, rétek, legelők, termelőszövetkezetek, régi gyümölcsösök, erdőszélek, növénysávok magas fákkal) gazdag területek lakója. Állományának a 20. században beállt hirtelen visszaesése a mezőgazdasági termelés felgyorsulásával, és a vele járó tájbeli változásokkal kapcsolatos. Ideális körülmények mellett ez a faj nyílt fészek-telepeket alkot. Fészkét aránylag magasan építi (átlagban 8 méterre a föld felett). Nagyobb rovarfajokkal táplálkozik – pl. tücsök, szöcske, bogarak.

Természetvédelmi státusz: Madárvédelmi irányelv – I. Függelék; sebezhető; szlovákiai állománya jelentősen csökkenő.

Kék vércse (Falco vespertinus)

A 20. században jelentős állománycsökkenés volt feljegyezve, amit a mezőgazdasági táj változása (fészkelőhely és vadászterület vesztés) váltott ki.

A 20. század végén a faj szlovákiai állománya 20-100 fészkelő párra volt becsülve. Az Ostrovné lúky KMT területén költő párok átlagos száma 4-14 pár között mozgott.

A kék vércse nyílt élőhelyek lakója. Elsősorban száraz, füves területeken, erdős-sztyeppeken és rétekkel, legelőkkel tarkított síkvidéki szántók vidékén található meg. Kerüli az összefüggő erdőket. Gyakran építi fészkét fasorokban, széltörő erdősávokban vagy part menti növényzetben. Az idős fákat vagy más kiemelkedő tájelemeket megfigyelőhelyként használ. Innét indul a kilesett zsákmány elejtésére. Ideális körülmények mellett telepesen fészkel. A telepet akár több tíz pár is alkothatja. Más sólyomfélékhez hasonlóan a kék vércse is előnyben részesíti más fajok (varjúk, szarkák, stb.) elhagyott fészkének megszállását a fészeképítéssel szemben. Mivel a faj leginkább nagytestű rovarokkal (szöcskék, tücskök, cserebogarak) táplálkozik, nagyon érzékeny a mezőgazdálkodás változásaira. Táplálékául szolgálnak kisebb rágcsálók és más apró gerincesek is, valamint vizek közelében a szitakötők is.

Természetvédelmi státusz: Madárvédelmi irányelv – I. Függelék; sebezhető; szlovákiai állománya jelentősen csökkenő.